Teljesítménye az irodalmat az emberi élet etalonjává tette: olyan könnyedséggel változtatta érthetővé az érthetetlent, mint senki más. Minden egyes mondattal többé válik, aki Szerb Antalt olvas.
Napra pontosan 80 éve, 1945. január 27-én verték agyon puskatussal Szerb Antalt, a magyarság egyik legnagyobb kincsét a balfi munkatáborban. A magyar író és irodalomtörténész 43 éves volt. A keresztényként élő, asszimilálódott zsidó családból származó géniusz számomra a magyar irodalom máig egyik leghitelesebb hordozója, aki
úgy volt könnyed és modern, hogy földrajzilag és kronológiailag is a komplett emberi kultúrát képviselte:
membrán volt, aki igazsággá érlelte a művészet nemzedékről nemzedékre szálló rezgéseit.
„Abszolút hallása” volt az irodalomban,
talán ennek is köszönhető, hogy teljesítménye az általános értelemben vett irodalmat az emberi élet etalonjává tette: irodalomtörténeti könyvei összehozták és megemelték az egymásnak ellentmondó, vagy nehezen összeegyeztethető – nem csak irodalmi – fogalmakat, áramlatokat, örömmé és élvezetté téve az olvasást. Az irodalommal kapcsolatos kérdésekről finoman felrajzolt, mégis fajsúlyos véleménye volt, és
véleményei új szempontokat vezettek be, amik aztán fölrobbantották, vagy éppen emberi méretűvé tágították az olvasó horizontját.
Bonyolult irodalmi-kulturális problémázásokat lépett át nagyívű meglátásaival, olyan egységben kezelve történelmet, művészetet és a filozófia titkait, olyan könnyedséggel változtatva érthetővé az érthetetlent, mint senki más. Leegyszerűsítette a bonyolultat, pontosabban a bonyolultnak látszót: ez az egyszerűsítés nem laposította el Szerb Antal mondatait, épp ellenkezőleg: elmélyítette az adott téma jelentőségét. A következtetés is egyszerű: minden egyes mondattal többé válik, aki Szerb Antalt olvas.
Bátor volt, aki a kortárs őrületek esetében is önmaga maradt: kiszúrta a főutcán rohangáló meztelen királyokat,
miközben olykor tán igazságtalan volt, és magánéletében is erős mondatokkal operált. Önazonosság, friss levegő. Hogy voltak hibái? Kinek nem.
Csak villanások rövid életének gazdag teljesítményéből: irodalomtörténeti művei, a Magyar irodalomtörténet vagy A világirodalom története otthont biztosítottak és biztosítanak máig az irodalom „hazátlanjainak”, aranyból készült fogódzót újabb és újabb generációknak. Utas és holdvilág című kultuszkönyve – „a magát kereső ember önelemző regénye” – magyar fiatalok millióinak jelentett belépőt az irodalom csodákra nyíló kapuján: még ha kissé meg is kopott a könyv irodalmi ereje, olyan életszerelmet és különlegességet sugároz, amiért érdemes kézbe venni.
Fordításainak minősége megsokszorozza a külföldi könyvek élvezeti értékét:
Huizingától A középkor alkonyát, vagy Spenglertől A nyugat alkonyát Szerb Antal szelleme ízletes táplálékká változtatja – Spengler maratoni könyvét szerintem csak Szerb Antalnak köszönhetően bírtam elolvasni annak idején.
Ebből a szempontból
mindegy is, hogy az íróra, a fordítóra vagy az irodalomtörténészre emlékezünk: mindegyikre, egyikre sem. Több volt ezeknél,
ő Szerb Antal volt.
„A keresztény, vallásos keresztény, a magyar, a nagyon mély nemzeti hitű magyar, a magyar irodalom legművészibb összefoglalója szembenézett azzal az érthetetlen ténnyel, hogy őt se kereszténynek, se magyarnak nem tekintik” – írják róla.
Puskatussal verte agyon Szerb Antalt egy nyilas őr a munkatáborban.
Így halt meg a valaha élt egyik legműveltebb, legszellemesebb, „kételyei közt is hívő keresztény magyar író”, aki a zsidó felmenőit sem tagadta meg.
Nyitókép: Szerb Antal Olaszországban / Fotó: OSZK
A szerző ebben az új novelláskötetében sem hazudtolja meg önmagát, most is kiváló írások gyűjteményét kapjuk, némelyik egyenesen sziporkázó.
A képek ma legalább hatvan százalékban számítógéppel készülnek, és ehhez én nem értek, bár próbálták elmagyarázni, de sikertelenül. Móser Zoltán fotográfussal beszélgettünk.
Nincs más nép, mely többször nyomta volna a magyarok fejét a sárba az orosznál.
Magyarországnak ez idáig egyetlen irodalmi Nobel-díjas írója van, Kertész Imre, aki 2002-ben nyerte el az elismerést. Krasznahorkai is megérdemelné az elismerést, ha másért nem, az 1985-ben megjelent Sátántangó című regényéért.
A Mi Hazánk elnöke szerint ezeket az embereket örökre ki kell vonni a társadalomból a tisztességes emberek védelme érdekében.
„Most mondj le róla, amíg lehet, amíg a szégyened elrejtheted” – és ez csak az első két sor.
Faluvégi Dorottya is jelölt az év legjobb kézilabdázója címre a németeknél.
A Politico szerint érdemes odafigyelni, mert a közeljövőben tovább nőhet a Patrióták befolyása Európában.
